Mystic Grill

Hónapok óta először jártam a városnak a környékén is. Voltam itt is, ott is, de egyfajta késztetést éreztem rá, hogy visszajöjjek. Bár még csak három napja jöttem vissza Mystic Falls-ba, ha lehetséges, még sokkal unalmasabb volt ez a hely, mint amikor idejöttem. Nem tudtam elképzelni, hogy miért nem lehet egy kis változatosságot belevinni a hétköznapokba? Jól jönne már egy kis izgalom, egy kis gonoszság vagy legalábbis valami, ami nem untatna halálra. Nagyon reménykedtem benne, hogy nemsokára történik valami, ami miatt érdemes újra itt maradni. Valami olyan, amit élvezhetek, mint valami jó tévéműsort.
Úgy gondoltam, a Grill talán alkalmas lesz arra, hogy egy kicsit kikapcsolódjak. A bár sem változott semmit, ugyanúgy terjedt a füst, és szállongott az alkohol illata, így szinte nosztalgiázva léptem be helyiségbe. Rögtön a bárpulthoz léptem és a pultos fiúra kacsintottam, miközben kértem egy pohár whiskyt. Pár pillanat múlva kézhez is kaptam az italomat és ahogy belekortyoltam, jólesően hümmögés hagyta el a számat. Ugyanakkor hallottam, hogy nyílik a Grill ajtaja és amint megéreztem azt az illatot, ami kísértetiesen hasonlított az enyémre, újra belekortyoltam a whiskybe.

A suliból egyből haza kellett volna mennem elvégezni a rám kiszabott házimunkát, de nem volt kedvem hozzá. Annál inkább volt egy kis biliárdozáshoz, esetleg egy fincsi ebédhez a Grillben. Belépve az ajtón megcsapott az alkohol és a cigi füstös illata, amely annyira megszokott volt a város legkedveltebb találkozóhelyén. A bárpult felé pillantottam, reménykedve, hogy Alaric vagy Damon itt pusztítja az agysejtjeit, azonban tévedtem. Két öreg piás veszekedett a csapossal, aki nem akarta őket kiszolgálni, mert eléggé részegek voltak és volt ott egy velem egyidős, barna hajú lány, aki szinte az ikertestvérem is lehetett volna.

A drága hasonmásom lassan lépdelt befelé a helyiségbe, közben pedig körülnézett a jelen lévőkön, úgy lépett oda a pulthoz.

- Csak azt ne mondd, hogy te is iszogatni jöttél, Elena - néztem rá ravasz mosollyal. Hiába néztünk ki teljesen egyformán, belsőleg olyanok voltunk, mint tűz és víz. Míg Elena mindig a szerény, jószívű, szerethető kislány szerepében tündökölt, én mindig a nyers, önző, manipulatív dög szerepét vállaltam magamra. És ez nem is volt ellenemre... de egyszer, nagyon régen talán én is olyan voltam, mint Elena. De az tényleg sok-sok évszázada volt.

Átvágtam az épületen és leültem Katherine mellé, aki már szokásos bosszantó kérdezősködésébe kezdett.

- Nem, én nem iszok. De az nem zavar, hogy teljesen ugyanúgy nézünk ki és itt mindenkit összezavarhatunk ezzel? - Katherine nyugodtan kortyolgatta az italát, nem látszott idegesnek. Engem viszont kifejezetten aggasztott a helyzet, mivel itt bárki felállhatna és elkiálthatná magát, hogy "Nézzétek olyanok, mint az ikrek!"

- Igazából engem teljesen hidegen hagy! - vontam vállat és lehúztam az italom maradékát. A pultra raktam a poharat és ahogy annak az alja koccant a fával, a csapos rögtön felém fordult, de intettem neki, hogy jelenleg nem szeretnék többet inni. Majd talán később. - Tudod, eleve Te vagy az én hasonmásom, szóval tényleg nem zavar. - Az arckifejezését látva nevethetnékem támadt, de visszafogtam magam, így csak elmosolyodtam. Közben pedig az ujjammal játszottam a poharam peremén. - De hogyhogy itt vagy? Hiszen én nem látom itt sem a szerelmedet, sem a barátaidat. Csak magamat, akit ugyebár utálsz - biggyesztettem le a számat szomorúságot színlelve.

- Nem akartam hazamenni, mert ha ott vagyok egyfolytában Stefanon jár az agyam. Ja és Damon sem hagy békén, mindig bejárkál az ablakon... - válaszoltam vállvonogatva és köhintettem, hogy a csapos jöjjön vissza és hozzon valami szíverősítőt. Észre vettem, hogy vonakodik. Ettől teljesen felháborodtam. - Már betöltöttem a 18-at!
Nem is kellett többet mondanom. Hozott egy felest, amit egy hajtásra lehúztam. Odafordultam Katherinehez, aki még mindig mosolygott, bár fogalmam sem volt miért. Lehet, hogy külsőre olyanok vagyunk, mint két tojás, de a belsőnk merőben különbözik. Soha nem fogom kiismerni.

- Mi az, ami ennyire vicces? - kérdeztem felháborodva, mert már nagyon idegesített a somolygása.

- Nem hiába, Stefan mindig is szeretett mártírkodni - gondoltam rá egy pillanatra és éreztem, hogy egy cseppnyi gyöngédség vegyül az érzelmeim közé. Egyedül Stefan személye tudta ezt kiváltani belőlem... - Akárcsak te, Elena! Sohasem azzal foglalkoztok, hogyan menthetnétek magatokat. Pedig ez az élet igazi értelme - figyelmeztettem burkoltan. - Damon pedig...nem tehet róla, egyszerűen csak beléd van esve. Én a helyedben már kipróbáltam volna - fordultam felé és rákacsintottam.

Ő is kért egy italt, és bár a pincér kissé vonakodott, de mégis elé tolta a poharat, Elena pedig le is húzta az egészet. Ez pedig megmosolyogtatott. - Semmi, igazán semmi! - tettem magam elé védekezően a kezeimet, miközben még mindig mosolyogtam. Már csak azért is. - Csak annyira jó látni, hogy te sem tudod máshogy levezetni a feszültségedet - vontam vállat.

- Te lehet, hogy már ráugrottál volna Damonre, de én te vagyok. Had ne mondjam mit gondolok rólad és a viselkedésedről. - szikrázó tekintettel meredtem a szemébe, majd felálltam és a kijárat felé sétáltam. Úgy éreztem elég volt ennyi beszélgetés. Kezdett egyre csábítóbbá válni a kiszabott házimunka. Már majdnem kiértem a, még mindig füstös, Grillből, de Katherine pillantását még mindig éreztem a hátamon, ami ijesztő és adrenalinnövelő volt.
- Biztos akar valamit - gondoltam magamban, azonban nem vett rá a lélek, hogy visszaforduljak.

- Hidd el, van fogalmam róla, mit gondolsz rólam. De nem érdekel - nyúltam az újonnan kikapott italomért és bele is kortyoltam, Elena pedig felállt a helyéről és elindult a kijárat felé. Megforgattam a szemeimet, sóhajtottam egyet és utána néztem- - Hová sietsz annyira, kislány? Hiszen az előbb még arról panaszkodtál, hogy nem akarsz hazamenni. Miért nem iszogatsz még egy kicsit az ősöddel? - kérdeztem tőle és bár sohasem volt a szívem csücske ez a lány, talán mégis jobb a társaság, minthogy egyedül ücsörögjek.

Katherine nem a kedvességéről híres. Úgy beszél mindenkivel, mintha mind az altvalói volnánk.
- Pont most mondtad, hogy tudod mit gondolok rólad. Szerinted itt akarok maradni egy undok vén öregasszonnyal, aki az önzésén nem tud túllépni és ártatlan embereket sanyargat?
Én is bírok ám szemétkedni, ha a helyzet megkívánja.
Katherine jelleme mindig is vonzott. Nem szerettem volna olyanná válni, mint ő, de olyan összetett és furcsa egy személyiség. Állandóan beszól és undok, de például mikor Stefant említettem az arcvonásai lágyabbá váltak. Tehát neki is vannak érzései, pedig ezt senki sem feltételezi róla. Bárcsak meg lehetne menteni... Damonnel is sikerült. Végigmértem már sokadjára a hasonmásom és sajnálattal nyugtáztam, hogy ő soha, de soha nem fog megváltozni. Örök életére ilyen keserű és romlott marad.

A Mystick Falls-i Grill felé indultam ,amikor megpillantottam két egyforma vonású lányt. Katherine-t és Elená-t , láttam hogy veszekednek ezért védelmezően Elena mellé suhantam vámpír sebességemmel . Először nem tudtam eldönteni hogy melyikük ki... de éreztem hogy kihez húz a szívem így tudtam kit válasszak.
- Katherine..? néztem rá fenyegető pillantásokkal , de ez nem igazán ijesztette meg sőt inkább tetszett neki.
- Te jól vagy ? pillantottam a dühös hasonmásra!

- Undok és vén öregasszony? Nem is vagyok én annyira idős és egyébként is, ugyanúgy nézünk ki, drága hasonmásom. Ha ez a vén öregasszony nem lenne, most te sem sétálgatnál itt - emlékeztettem és láttam, ahogy végigmér, sőt a szemében azt véltem felfedezni, hogy nagyon gondolkozik valamin. És bár az elméjébe nem láttam bele, tudtam, mikor agyal dolgokon. Hiszen a rezdülései nagyon hasonlítottak az enyémekhez. Ezen pedig nem lehetett változtatni.

Aztán mintegy varázsütésre megjelent a Grill-ben az idősebbik Salvatore-testvér. A zilált, fekete haj, a bőrdzseki és a tengerkék szemek mit sem változtak, bár a tulajdonosuk igen. Halálosan beleszeretett Elenába, ezzel pedig néhány belső tulajdonsága alaposan megváltozott. Hiába, ezt teszi ez a fránya szerelem. A vagány rosszfiúkból is képes puhány kisfiút varázsolni.

Damon védelmezően Elena mellé lépett, engem pedig egyáltalán nem hatott meg a felém küldött fenyegető pillantása. - Megérkezett a hős lovag is! Pedig Elena éppen az előbb mondta, hogy elege van abból, hogy általában csak úgy betoppansz hozzá az ablakon keresztül. Adhatnál egy kis szabad teret az imádatod tárgyának - kacsintottam Damon-re és az italomba kortyoltam.

Már csak Damon hiányzott. Vele most semmi kedvem nem volt találkozni.
- Igen jól vagyok - válaszoltam idegesen, majd Katherine ragadta magához a szót és kifejtette a véleményem a Salvatore tesóról.
Csak úgy szikrázott a levegő köztük és én most már komolyan indulni akartam, de ismét nem sikerült.
- Katherine, mit tudsz Stefanról? - az ötlet hirtelen jött, mint egy villámcsapás. A hasonmásom mindig mindenről tud valamit, talán a szívem szerelméről is hallott morzsákat.

Láttam Elenán, hogy legszívesebben kirontott volna a Grill ajtaján, de mégsem tette. Inkább megtorpant és újra felém fordult, de egy olyan kérdést szegezett nekem, amire nem számítottam. Ez pedig a ritka alkalmak egyike volt... - A te szívszerelmed vagy nem? Neked kellene tudnod, hogy hol van - fordultam újra Elena felé vállat vonva. Bár engem is igazán érdekelt, hol van Stefan. Utolsó információim szerint még mindig Klaus-szal téblábolt, ez pedig nagyon nem jó jel. - Talán tudok ezt-azt, talán nem. Nem nagyon szeretem kiadni az információmat, amelyek nagy nehezen eljutnak hozzám.

Hiába kérdeztem rá Stefan hollétére nem tudtam meg semmi érdekeset. Pontosan tudtam hol van, mit csinál. Valahol Chicago környékén tölti az idejét Klaussal ahelyett, hogy itt lenne velem. Mikor utoljára láttam azt mondta soha nem jön vissza. Nem szeretek arra a pillanatra gondolni, mikor eltolt magától és közölte, hogy nem lesz semmi ugyan olyan, ezért inkább haza se jön, annyira fájt és még fáj most is.
Sajnáltam, hogy Katherine tulajdonképpen semmit sem mondott. Reménykedtem benne, hogy megszán és dob néhány apró infót, amit felhasználhatnék a további kereséshez. Mert én nem hagytam abba, de nem ám! Lehet, hogy Mr. Ripper nem akarja, hogy megmentsék, de én makacs vagyok. Tudom és értem miért csinálja, engem akar megvédeni, de én vele akarok lenni. Miért nem érti meg? Ezzel árt a legjobban nekem.
- Kár, hogy életedben először nincs a birtokodban semmiféle információ. Vagy ha mégis ne várd, hogy kérdezősködjek, mára már túl sok volt belőled. - mondtam ellenszenvesen az ősömnek.

Elena túlságosan szereti Stefant ahhoz, hogy elengedje , de muszáj lesz neki mert Stefan nem akar visszatérni . Habár ez nekem most előnyt add hogy elnyerjem Elena kegyeit , de nem szeretném ezt annyira kihasználni , mert tudom,hogy ami eddig történt velem az az én hibám és miattam szenved az öcsém és Elena is ,ezért még ha nincs is remény én segítek neki megtalálni a szerelmét ,mert nekem az ő boldogsága mindénél fontosabb !
- Elena szerintem mi ménjük ! oké ? Jeremy már biztosan keres .
És elég mára a váratlan vendégekből pillantottam megvetően Katherine-re .
Ha tudott volna valamit akkor se mondta volna el , ne várj tőle jót Elena !
Ő sohasem fog megváltozni .
Igaz én erre képes voltam de csak miattad , ha te nem lennél akkor még mindig olyan önző ripper ennék mint ő !

- Ki mondta, hogy nincsen semmiféle információ a birtokomban? - néztem kérdőn Elenára. Teljesen pontosan ugyan nem tudtam, hol vannak, de pár nappal ezelőtt még én is ugyanabban a városban voltam és nem titkolt szándékom volt, beszéljek Stefan-nel. Csak Klaus miatt ez egy kicsit nehézkesnek bizonyult. - 500 évig menekültem Klaus elől, ismerem, mint a tenyeremet. Mindkettejüket - utaltam Stefan-ra is.

Majd Damon-re néztem, szinte lekicsinylően, mégis mosolyogva mértem végig. - Mi lett veled, Damon? Régebben sokkal szórakoztatóbb voltál!

Most is az vagyok ! Csak nem a te számodra !
- Istenem , Katherine .. Azok csak nem ráncok ? nevettem a saját , mások szerint cseppet sem vicces beszólásomon .
- Ha tudsz valamit Stefan ról akkor mond el vagy tűnj el a városból vagy levadászlak .. értetted ?
Soha többé ne meny Elena közelébe , vagy megbánod!

- Héé, nyugi! Nem kértelek, hogy segíts. - Damon kezdett egyre idegesítőbbé válni - Meg tudom magamat védeni köszönöm szépen.

Damonben egy cseppnyi szerelem sem maradt Katherine iránt. Nem bírta elviselni a játszadozásait. Ezzel egyet is értettem, nekem sem tetszik, amit művel, de mégiscsak az egyik elődöm. Valamilyen láthatatlan kapocs összetart minket. Az egyik pillanatban ki nem állhatom, a másikban pedig a testvéri szeretet érzése fog el. Nem értem magamat. Még a reménytelen eseteket is felkarolom és próbálok nekik segíteni.

- Én nem ezt látom - csóváltam meg a fejem Damon-re nézve, majd felnevettem, ahogy fenyegetni kezdett. - Mindig elfelejted, hogy én teremtettelek, drága Damon. Ami azt jelenti, hogy idősebb és erősebb is vagyok nálad. Egyébként sem tudnál bántani! - jelentettem ki magabiztosan. - Olyan vagyok, mint Elena. Csak elő kellene vennem a színészi képességeimet és előbb vinnél az ágyadba, mint hogy megölj - magyaráztam neki.

Majd ismét Elenához fordultam, aki szemmel láthatóan nem kért Damon segítségéből. - Stefan nem fog visszajönni. Legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy nem - jelentettem ki rezzenéstelen arccal, de a szívem mélyén mégis éreztem valamit. Hiszem én is szerettem Stefant. Talán ez volt az, ami közös volt bennünk Elenával. Ha más nem is, de ez hozzákötött Elenához.

- Megtudod magadat védeni ? hát ez vicces ! az egyik percben játszod a kitartó "Elbánok én vele " Stílust , Az tán meg azt se tudod hol vagy mert ájultan fekszel valahol ! Mondtam neki már szinte kiabálva . Majd visszapillantottam az én "teremtőm" re .
- Az lehet , hogy te változtattál át , de akkor is mindig egy önző szuka maradsz .
Annak idején még életemet adtam volna a te biztonságodért , de most egy vad idegenért hamarabb adnám életem mint érted .. már semmit sem jelentesz számomra , a kötelék ami együtt tartott minket az egész egy óriási hazugság volt! Az öcsémet és engem is csak hülyére vettél , de most már nem , most már nem a régi vagyok már átlátok az igazi Katherinen az önző , de legbelül talán egy szikrányi embert!
Hazudtam neki , de legfőképpen magamnak igaz azt mondztam ár teljesen közömbös szűámomra , de ez hazugság is , meg igazság is ami tény az tény már nem szeretm de megszeretném változtatni .. de erre soha nem kerülhet sor! ( Akkor kit tudnék nyúzni ? és engem ki nyúzna? )

"Stefan nem jön vissza!" visszhangzottak a fejemben Katherine szavai és habár rezzenéstelen arccal állt előttem tudtam, hogy ő is szereti Stefant. Ez a tény, akkor vált világossá számomra, mikor visszajött és szét akart minket választani. A maga erőszakos módján fejezte ki az érzéseit. És igen, itt van a kutya elásva. Katherinehez ezért kötődök, mert Ő az aki összehoz minket. Stefan.
- Lehet, hogy magától nem szándékozik visszatérni, de én halálomig azon fogok agyalni, mit is tehetnék a szabadságomért. Damon meg ne próbálj megfékezni! - fordultam a mellettem türemkedő vámpírhoz, aki szemrebbenés nélkül nézett farkasszemet a hasonmásommal.

- Miben Elena ?
- Abban hogy megkeresd a szerelmed , aki éppen egy ripper és egy ősi vámpírral van, vagy pedig hogy kinyírasd magad Katherinel ?
- De, nekem mindegy ha még a segítségemet sem fogadod el akkor vége most már nem fog érdekel ni a sorsod !
Fájó szívvel de kimondtam ! Ami egy óriási nagy hazugság volt mert féltettem ! Még utoljára a 2 hasonmásra pillantottam majd elindultam gyalog töprengve A Salvatore panzió felé ! közben vártam hátha utánam szalad!

- Ez fájt, Damon - kaptam a kezeimet a szívemhez, mintha tényleg megérintettek volna a szavai. - Nagyon nyers lettél velem. De tetszik - kacsintottam rá.

- Elena, ha tovább folytatod az öngyilkos küldetéseidet, arra a sorsa jutsz, mint én. És mivel az előbb mondtad el, hogy egy utálatos, megkeseredett, önző vénasszony vagyok, nem hiszem, hogy ez lenne a legfőbb álmod - húztam le az italomat. De ennek ellenére szórakoztató nézni, amit csinálsz. Kár, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon - néztem rá ravaszan.