Mystic Falls - Erdő

Erdő

Ahogyan ígértem az ölembe vittem végig az egész erdőn ami látszólag nagyon tetszett a lánynak az erdőből kiérve letettem egy tisztásra.
- Tegye le a fáradt lábait hölgyem játszadoztam . majd letettem a földre .
- Innen hegyet mászunk, de ha gondolja vámpírsebességgel gyorsabb .)

Gyorsan eljutottunk az erdőben egy tisztása. Nagyon élveztem a sebességet, a menetszél ellenére. Damon letett és én próbáltam megállnia lábamon, ami nagy meglepetésemre nem volt nehéz.
- Szerintem megpróbálok menni egy kicsit. Sokkal erősebbnek érzem magam. - mondtam Damonnek, aki bólintott és elindultunk a hegynek felfelé - és mégis hova megyünk? - érdeklődtem. Utálok csak úgy menni a semmibe.

Meglepetés, ha nem tetszik, és potyára jöttél fel velem, akkor most meg lenyughatsz a hegyről.
Lassan sétáltunk fel, látszólag kissé nehezen bírta az utolsó 5 métert ezért vámpírsebességel fogtam az ölembe a másik pillanatban már a hegyről néztünk le, ahonnan látható volt egy vízesés, a Salvatore panzió, és egész Mystick Falls?
-Tetszik? fordultam felé lassan . Ha nem baj csak este mennénk haza, mert a naplemente még szebb , ezt csak neked mutattam meg egész életemben.

Egész jól ment a mászás, de a végén Damon segített rajtam és hamar fenn voltunk a hegy tetején. Lenéztem és Mystic Fallst láttam teljes valójában, valamint egy lélegzetelállítóan gyönyörű vízesést.
- Gyönyörű - válaszoltam kábultan Damonnek. Fogalmam sem volt róla, hogy itt a közelben van vízesés - Jó maradjunk. Erre mikor jöttél rá? - mutattam a vízesés felé, aminek a látványát még mindig szívtam magamba.

- Igen .. nagyon szép ..
- Gyerek korom óta ismerem ezt a helyet de a naplemente a legszebb, amikor a távoli hegyeket megvilágítja.
- Remélem értékeled,, erről még az öcsém sem tud , ez a hely volt a menedékem ha elakartam zárkózni a világtól, itt mindig nyugodt voltam.

- Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem ezt a helyet! - fordultam Damon felé mosolyogva és óvatosan megfogtam a kezét, így viszonozva a kedvességet. Tudtam, hogy sokat jelent neki - Mindig is vágytam egy ilyen helyre. Amikor anyáék meghaltak mindig az udvarunkban lévő nagy tölgyfára másztam és egy ilyen tájat képzeltem el köré. Tényleg nagyon nyugtató. Milyen kicsi innen Mystic Falls. Mint egy bolha a nagy világegyetemben.

Csak néztük a tájat, a várost és vártuk a naplementét. Végig Damon kezét fogtam és még furcsálltam is, hogy ilyen sokáig bírom. Bármikor hozzáértem - régebben - azonnal távolabb akartam kerülni, mert annyira zavarban voltam. Azonban most jól esett a közelsége. Úgy mint barát, testvér és esetleg még több.

Nem hittem a szememnek , amikor Elena megfogta a kezem , olyan jó érzés volt számomra , hogy ott helyben megcsókoltam , volna . Tudtam hogy ezt nem kell siettetni majd ez is kibontakozik egyszer mint ez az érintés lassan közeledett a naplemente és a levegő is hűlt, per pillanat , én nem fáztam de lehet Elena igen ezért meg kérdeztem.
- Nem fázol ? mert ha igen akkor odaadom a kabátom..

Damon szemmel láthatóan meglepődött a viselkedésemen, de nem zavarta. Lassan telt az idő és tulajdonképpen nem is szóltunk egymáshoz, ameddig a levegő nem hűlt rohamosan.
- De egy kicsit. Köszönöm! - nyúltam Damon kabátjáért reménykedve, hogy az ad egy kis meleget. Nem egy esti csillagnézéshez öltöztem és a mai éjszaka az átlagosnál is meredekebb volt. Neki úgysem lesz szüksége rá.
- Már nagyon várom - fordultam Damon felé mosolyogva. Belenéztem a szemébe és úgy éreztem, hogy meghalok. Gyönyörű kék írisze magával ragadott, nem eresztett. Ijedtemben elrántottam a kezem, aminek következtében Damon lepillantott és megtört a varász. Értetlen, valamint szomorkás arccal nézett, nem értette mi változott ennyire hirtelen. Nem akartam magyarázkodni, így visszafordítottam a fejem és úgy tettem, mintha nem történt volna semmi.
- Neked is hiányzik Stefan? - tereltem a témát, egy sokkal "kellemesebbre". Damonnek meg nekem sem volt a legkellemesebb téma, de zavaromban ez csúszott ki. Rögtön meg is bántam, de hát ilyenkor már mit tehetnék.

Át adtam Elenára a kabátomat , hogy ne fázzon de egy érdekes mozdulatot vett, ugyanis kitépte a kezét az enyémből és csak bámulta a naplementét.
- Igazából, az öcsém, és hálás vagyok, neki amiért elhozta a vért.. , de úgy érzem ennyivel tartozott nekem , a múlt miatt is , és nem hiányzik nekem , lehet legbelül hiányzik valahol, az én mély bonyolult szívemben , de nem érzem ..
- És neked? Neked gondolom igen ! Bámultam a szemébe nézve.

- Igen nekem hiányzik - mondtam szomorúan - tudod én fülig szerelmes voltam belé. Aztán megjelentél te és bántottad a barátaimat, a családomat és a város lakóit is. Ezt nem tudtam elviselni, ezért több alkalommal is szakítanunk kellett Stefannal. De nem adtuk föl, még Katherinevel szemben sem. És tudod mit? Hálás voltam neki, mert így megtudtam, hogy Stefan teljes szívéből engem szeret és csak nem azért van velem, mert Kat hasonmása vagyok. De azután jöttél te és egyértelmű jelekkel a tudtomra adtad, hogy te is mély érzelmeket táplálsz irántam. Még talán fel is adtam volna az öcséd szerelmét, ha közben nem állsz le Katherinevel egy kis játékra. Ezért nem tudok veled elképzelni egy szép jövőt. Attól félek, hogy csak Katherine miatt szeretnél. Még sohasem bizonyítottad be, hogy nem így érzel. Vagy lehet, hogy igen, de ez nekem nem volt egyértelmű. Az a problémám, hogy nem bízok benned és inkább a jól bevált, régihez láncolom magam. Túl jóképű, túl jó humorú és szókimondó vagy, de ehhez társul egy nagy erejű düh, ami ha felszínt lát azonnal robban és rossz következményeket hoz magával.
Félszegen ránéztem a mellettem összeroskadva ülő Damonre. Ezt még soha senkinek nem mondtam el. Még magamnak sem mertem bevallani.
- Megmutattál nekem valamit, amit még senki másnak. És tényleg nagyon csodálatos. - fordultam a naplemente felé mosolyogva, majd vissza Damonhöz már pókerarccal - Én is megmutattam neked valamit, amit még saját magamnak sem. Az érzéseimet kételyekkel együtt. Nem túl fényes a helyzet, ezt nem tagadom, de ez van.
A mondandóm végén felálltam és elindultam vissza, abba az irányba, ahonnan feltételezéseim szerint jöttünk.

Elképedve hallgattam végig a lányt , ahogy kitárja érzelmeit, és gondolatait, egyben boldog, és szomorú voltam , boldog mert mind ezt megosztotta velem , szomorú mert nem bízik bennem , csak tudnám hogyan tudnám neki kimutatni hogy igen is megbízhat bennem , és én nem nézem Katherinek . Álltam fel ás a helyről zakatoló Elena elé álltam vámpír sebességgel amitől kissé meg ijedt.
- Elena , amikor Mystick Fallsba jöttem , Katherinért jöttem , de amint megismertelek felkeltetted az érdeklődésem mert ugyan olyan voltál mint , de csak kinézetre, amint legbelül is megismertelek, éreztem és tudtam , hogy a külső semmit sem számít, te és Katherine olyanok vagytok mint a tűz és a víz, ő gonosz és kegyetlen, míg te belül egy érzelmes kedves szeretni való lány vagy .
- Azóta a naptól fogva teljesen megbizonyosodtam róla , hogy ki iránt biztosak az érzéseim , és ki iránt csak a vak szerelem , ami nem is igaz számomra.
- Köszönöm, hogy elmondtad nekem mind ezt, amitől még te is féltél, hogy talán igazak .

Damon nem hagyott szó nélkül távozni, előttem termett vámpírsebességének köszönhetően és ő is kitárta a szívét.
- Értem - mondtam közömbös arcon - Köszönöm még egyszer, hogy megmutattad ezt a helyet. Megtartom a titkot, más nem tudja meg általam. Ha megengeded hazamennék. - álltam összefont karokkal és türelmetlenül a fiú előtt, aki szemmel láthatóan nem értette miért viselkedek így, mikor ő biztosított tiszta érzéseiről. Muszáj volt szegény kikosaraznom ez esetben is, nem bírtam ezt a sok terhelést. Először is Stefan ki tudja merre jár egy gyilkossal, Bonnie ki van akadva, mert Jeremy meghalt, Caroline el van merülve Tyler babusgatásával és itt van Damon, aki majd minden nap elmondja valamilyen módon, hogy szeret. Nulla nyugalom, pihenés. Nem rég haltam meg és most meg az életem hátralévő részében lévő boldogságomról döntsek? Egyenlőre szeretnék kicsit egyedül lenni és megtalálni újra önmagam. A sok menekülésben elfelejtettem ki is vagyok igazán. Lehet, hogy ezért voltam most itt Damonnel. Nem tudom. Erre sem ártana rájönnöm.

- Rendben , de én viszlek haza, aztán békén hagylak egy életre ha szeretnéd .. nagyon nehezen bírtam kimondani ezt a szót, mert mindig úgy gondoltam nélküle nem tudok élni, nekem elég volt a barátsága is csak az életem része legyen .
-Hazaviszek, Lepihensz , gondolkodol egy kicsit, hogy mit is akarsz te valójában, aztán ha eldöntötted, én nem zavarom körülötted a vizet . mondtam ki fájva majd elindultam az autó felé várva, hogy kövessen az autóhoz.

Damonnek nem nagyon tetszett a reakcióm, de beletörődött és haza akart vinni.
- Jó - mondtam kicsit durcásan - de előre mondom, hogy nem jöhetsz be a házba. Kell egy kis idő egyedül, hogy, ahogy te mondtad, gondolkozhassak. Ha rájöttem, hogy mit szeretnék, majd értesítelek.

Az út most hosszabbnak tűnt, mint reggel. Így emberi tempóval nem is tudom, hogy két héten belül leértem volna, ezért megkértem Damont, hogy gyorsan vigyen le és hajtsunk haza minél előbb. Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Sok érzés kavargott bennem. Egyrészről boldog voltam, mert minden bökkenő ellenére a mai nap egész jó volt. Éreztem szomorúságot is, főleg a nap vége miatt, de a Stefan téma is kavargott bennem. És megkönnyebbült is voltam, mert valahol mélyen elhittem, amit Damon mondott.

Már nagyon vártam, hogy hazaérjünk és bebújhassak a jó meleg ágyamba egy bögre forró teával. Esetleg lemennék a nappaliba és beszélgetnék Jeremyvel, valami számomra tök jelentéktelen dologról, vagy csak megnéznék egy filmet.

Kérésére hazavittem a lányt, nem szóltunk egymáshoz egész úton. Elena megkért még az erdőben hogy ne menyek be hozzájuk.. Mintha ezek után bemennék .. gondoltam végig a dolgokat.Már nem tudom, hogy hogy állunk Elenával, a kapcsolatunk csak egyre rosszabb. Közeledtünk lassan a Gilbert ház felé, lassítottam oda nem nézve a lányra vártam, hogy kiszálljon , amint kiszállt köszönés nélkül hajtottam haza a Salvatore Panzióba.


Elena története folytatódik Gilbert házban !
Damon Története folytatódig a Salvatore Panzióban !