Mystic Falls utcái

(Utcák)

Gondoltam jót fog tenni a friss levegő, úgyis csak unatkozom. Stefan és Klaus eltűntek a látókörömből, ahogyan Elena és Damon is. Igazából nem is nagyon törtem magam, hogy előkerítsem őket. Biztos élnek és mozognak még valahol, csak elkerülték a figyelmemet. Mindenesetre most mr utána fogok járni a dolgoknak, mert ez így nem állapot. Nem tudok semmiről és senkiről. Ez pedig kezd idegesíteni.
Járkálgattam az utcákon, amikor megpillantottam egy ismerős arcot. Hogy is ne lett volna ismerős... a saját arcom volt! Kissé még távol sétálgatott tőlem, de hát akkor is, ő volt az "emlegetett szamár". Most gondolok rá, erre meg is jelenik az én drága kis hasonmásom, Elena? Szép menet lesz ez is.

(Charlotte szobája)

Inkább gyalog indultam el. Egészen idáig egy autóba voltam bezsúfolva, szóval most már jót tesz a friss levegő.
Sokkal kellemesebb volt ebben a városban sétálni. Nem a rohanó embereket, a felhőkarcolókat, és a büdös, füstös Bostont láttam. Itt nyugalom van. Remélhetőleg...
Bementem néhány utcába. Néztem a kirakatokat és a többi közhelyeket, hogy megtudjam mi hol van. Esetleg, talán még állást is találhatok valahol.
Bele vagyok merülve a nézelődésbe, ezért nem veszem észre, hogy neki megyek valakinek. -Óh, bocsi! Nem szándékos volt. -fogtam meg a nő vállát, de ahogy megfordult, hirtelen ledermedtem. Tátott szájjal álltam előtte, mintha csak tükörbe néztem volna! Szembe állok az egyik hasonmásommal.

Pár pillanatra elbambultam és csak az térített magamhoz, hogy valaki nekem ütközik, majd megfogja a vállamat. Ránéztem és Elena állt velem szemben, de valamiért nagyon furcsa volt. A szemei nagyra nyíltak és meglepődöttség játszott az arcán. Nem is kis mértékben.
- Régen láttuk már egymást, az biztos, de ennyire mégsem kellene eltátanod a szádat - billentettem félre a fejem és végigmértem. Annyiszor rácsodálkoztam már, hogy ugyanúgy nézünk ki. De Elena öltözködése is furcsa volt. Ő mindig megmaradt a tornacipőnél és az egyszerű farmer-póló összeállításnál, de most elegánsabb volt. Mintha hirtelen szorult volna belé egy kis stílusérzék. - Ha hiszed, ha nem, pont rád gondoltam. És persze a kis öldeledre, Damon-re. Bár nem csodálkozom, hogy most ő van porondon, mivel Stef nincs itt, ugye? Hiába nem akarod bevallani, kezdesz egyre jobban rám hasonlítani, drága Elena - mosolyodtam el ravaszul.

Szerintem nem értette, hogy miért bámulok rá így. Majd furcsán kezdett el velem beszélni és egy másik lány nevén szólítgatott.
-Ööö...Sajnálom, de összetévesztesz valakivel. -tisztáztam vele, de most már szerintem, ő sem érti a dolgot. -Nem tudom ki az az Elena, vagy micsoda. Se azt, hogy ki Stefan meg Damon. De engem az érdekel nagyon, hogy te ki vagy. -néztem többször is rá, végigmértem. A stílusunk nagyon hasonlított. Ahogy beszélt arról az Elenáról, jól látszik, hogy nem bírja.

Most rajtam volt a sor, hogy eltátsam a számat. Hogy ő nem Elena? Már biztos voltam benne, hogy megőrült ez a lány...vagy ha igaz, akkor...nem, az nem lehet. Rajtam és Elenán kívül már csak egyetlen nő van, aki ugyanígy néz ki. Az eredeti hasonmás...
- Mi az, hogy te nem Elena vagy? Meggárgyultál, vagy mi? - forgattam meg a szemeimet, aztán a pillantásából tekintve tényleg láttam, hogy igazat mond. - Te vagy az eredeti hasonmás? - kérdeztem.

Most ő lepődött meg. Egy pillanatra úgy éreztem, nem hisz nekem, de aztán elhitte.
-Nem, nem vagyok őrült, sem Elena. -magyaráztam neki, de rájött, hogy ki is vagyok én. Igaz, még sosem látott és a nevet sem tudja, hamar beugrott neki, hogy én lehetek az eredeti hasonmás. -Igen, én vagyok az eredeti, a legelső. Charlotte. -nyújtottam a kezem egy kézfogásra. Már csak azt kéne megtudnom ő melyik leszármazottam. -És te? Gondolom te vagy a vámpír és az a másik ember.

Igazam volt. Ő az eredeti hasonmás, név szerint Charlotte. Már hallottam róla és egy kicsit utána is jártam, de annyira nem mélyültem bele a dologba. Most pedig itt van, Mystic Falls-ban. Még eggyel több Petrova. Már klubot is alapíthatnánk.
- Én Katherine vagyok, a vámpír. És ha figyeltél rám az előbb, tudhatod, hogy az ember az Elena - fogadtam el a kinyújtott kezét. - Azt hittem, sohasem fogunk találkozni és most mégis. Hogy kerültél ide egyáltalán? - kérdeztem, miközben még dolgoztam felfelé az információt.

Látszott, hogy érdeklődik irántam. Én is utána. Mert azért, az nem mindennapi dolog, hogy az ember épp az utcán botlik bele a hasonmásába. Kíváncsi vagyok, milyen az az Elena, ha ennyire nem szeretik egymást.
-Örülök Katherine. -ráztam meg a kezét. -Tudtam, hogy itt tartózkodsz a másik hasonmással együtt, ezért utaztam ide Bostonból. Meg igazából, már untam a nagyvárosi életet. -mosolyogtam szélesen. -És te, hogy keveredtél ide? Régóta itt laksz? -kérdezősködtem. Azt hiszem, ezzel a Katherinnel jól megleszünk, míg Elenával... talán kizárt.

[quote="Katherine Pierce"]
- Mindjárt elszégyellem magam, hogy én nem tudtam, te hol vagy - jelent meg mosoly a szám szélén. Igazából az egyik oka annak, hogy nem szerettem Elenát, az volt, hogy ugyanúgy nézett ki, mint én. De CHarlotte valahogy más volt. Néhány percnyi ismertség után is közelebb állt hozzám és természetesnek éreztem, hogy beszélgetek vele. Látszott rajta, hogy nem egy jó bárányka.
- Még 1864-ben kerültem ide, de azóta tartottunk egy kis szünetet mi ketten - utaltam magamra és a városra. - Viszont én is jártam már Bostonban. Szeretem azt a várost. De ide Mystic Fallsba úgy jöttem, mint egy árva, aki elvesztette a szüleit. Emiatt a borzalmas tragédia miatt fogadtak be akkoriban és a befogadóim között volta Stefan és Damon, akiket az előbb már említettem. Ez pedig egy hosszú történet kezdete és egy még hosszabb sztori folytatása - dőltem neki a falnak. - Szinte örülök, hogy megismerhetlek, ami nálam nagy szó - szélesedett el a mosolyom.

Katherine elkezdte mesélni a történetét én pedig, kíváncsian hallgattam.
-Áhh, értem. Nekem muszáj volt maradnom Bostonban, mert elég nagy város ahhoz, hogy elrejtőzzek és senki se tudjon rólam. Főkép nem Klaus... -fintorogtam erre az egy névre és a fejemet ráztam. -Kis árva... -mondtam mosolyogva. -Jó kis sztori. És volt közted és a két fivér között valami? És, hogy-hogy 1864 óta élnek, csak nem átváltoztattad őket? -kérdeztem ravaszul. Katherinnel nagyon jól kijövünk. Legalább már ezért sem bánom, hogy Mystic Fallsba jöttem

Elmondta, miért maradt Bostonban és Klaus nevére én is felkaptam a fejem. Charlotte a száját elhúzva ejtette ki a nevet, engem pedig egy másodpercre átjárt a borzongás. Senkitől nem féltem az égegyadta világon. Egyedül csak Klaus-tól.
- Klaus? - kérdeztem vissza. - Szóval neked is meggyűlt a bajod vele. Ötszáz éve menekülök előle, de nemrég megtalált. Könyörögtem, hogy öljön meg, de nem tette. Azt mondta, ha meg is öl, az legalább fele annyi ideig fog tartani, mint ameddig menekültem előle. De most felszívódott és nem tudom hol van.
Mosolyogva sóhajtottam egyet, amikor rákérdezett a Salvatore-fiúkra. - Anno még mindkettő belém szeretett, én pedig jól elvoltam velük. Arra viszont nem számítottam, hogy viszonozni fogom az érzelmeiket. Legalábbis az egyikét. És igen, én változtattam át őket és azóta gyűlölnek, mióta megtudták milyen önző és számító ribanc vagyok. Az ő szavaikkal élve.

Láttam az arcán a félelmet. De hát ki nem félne Klaustól? Nincs olyan ember a világon, aki nem.
-Ismertem Klaust, nagyon is...Én már több, mint 750 éve menekülök. -sóhajtottam, bele gondolva ebbe, hogy mennyi idő, már lassan megőszülök. -Mi? Itt volt Mystic Fallsban? -kérdeztem megszeppenve. Még jó, hogy nem korábban jöttem ebbe a városba, mert úgy jártam volna, mint Katherine.
-Oh, szóval te csak játszadoztál velük. -mosolyogtam. -De, miért mind a kettőjüket változtattad át, ha csak az egyikőjüket szereted? Amúgy én egyáltalán nem tartalak ribancnak. Megkedveltelek. -mondtam neki mosolyogva, csípőre tett kézzel.

- Igen, itt járt - bólintottam kissé komorabban. - Megtalálta Elenát, megtörte a drágalátos átkát és hibrid lett. Úgyhogy most biztosan fenékig tejfel az élete és már csak az hiányzik neki, hogy a fejemet egy karóra tűzve hordozgassa. De ahogy elmondod, akkor a tiédre is pályázik - húztam el a számat. Nem tehettem róla, féltem Klaustól és örültem, hogy jelenleg nincs a városban.
- Azért, mert kettejükkel akartam élni az örökkévalóságon át. Jobban belegondolva mindkettőt szerettem, hiszen akkor nem változtattam volna át Damont is. De azt hiszem, Stefan volt az én igaz szerelmem - méláztam el egy kissé, de nem is tudtam, miért mondom el ezt Charlotte-nak - Csak egy kis bökkenő csúszott a számításaimba - elnevettem magam amikor azt mondta, nem vagyok ribanc. - Mert még csak pár perce ismersz. Mindenki önzőnek, manipulatívnak és szemétnek fest le. És igazuk is van. De én ezt hívom önfenntartásnak - vontam vállat nemes egyszerűséggel. - Én is megkedveltelek. Nem vagy olyan kis mimóza, mint Elena. Néha már rosszul vagyok a mártírkodásától. De te nemhiába az ősöm vagy - mosolyogtam rá.

Látszott az arcén a félelem. De hát ki nem félne Klaustól? Nincs olyan ember, aki nem.
-Akkor azt akarta tőlem is, amikor még ember voltam. Megtörni azt a nyavalyás átkot. -ráztam a fejem. Szánalmas és szívtelen ember. Nem mintha én olyan jó kislány lennék, de akkor is. Ő maga a sátán.
-Hát én nem is tudom, mit tettem volna a te helyedben. Talán én is mindkettőt átváltoztattam volna. -rántottam egyet a vállamon.
-Ez nem nevetséges! -fontam össze a karomat, a mellkasomon. -Én is ilyesmi vagyok, Katherine. De legalább mi élvezzük az életet, nem úgy, mint az a mártír Elena, aki mindig drámázik. Eltudom képzelni. Chh... -vigyorodtam el huncutul.

- Mindegyikőnktől azt akarta - jelentettem ki. - Elenától pedig meg is kapta, amit akart. Ő túlságosan önfeláldozó típus ahhoz, hogy meneküljön. Nem akarta, hogy bárkinek baja essen és feláldozza magát, emiatt hősködött egy kicsit, de aztán persze a Salvatorék megmentették. Hiszen a szívük hölgyét nem hagyhatták Klaus által elveszni - fintorodtam el. Talán egy kicsit bántott is, hogy ma már értem ezt nem tennék meg.
- Én is így voltam vele, csak egy kicsit ellenem fordultak a dolgok. De sebaj, itt vagyok és még élek. A lényeg pedig ez - tártam szét a karjaimat.
- Hmm, tényleg? - kérdeztem a szám szélén bujkáló mosollyal. Nagyon szimpatikus volt nekem az ősöm. - Akkor te igazi Petrova vagy. Végre valaki, aki úgy gondolkozik, mint én. Hol voltál eddig? - nevettem fel.

-Elenától én sem vártam volna mást. Hogy lehet valaki ilyen? Játssza itt a nagy hőst, aztán a nagy hősködését észre veszi Klaus és visszajön ide, Mystic Fallsba. Na, de akkor én fogok intézkedek róla, hogy Elena többé ne játssza a főszerepet! -remélem tudta Katherine, hogy mire célzok. -Ha ezt megmeri tenni, hogy vissza csalogatja Klaust, akkor ő még nem ismeri Charlotte Petrovát! -szinte lángot szórt a szemem ilyenkor. Főleg majd akkor fog, ha ez a dolog be is következik, amit az előbb elmondtam.
-A szívük hölgyét? Mi van, ezeknek a fivéreknek csak Petrova kell? -húztam fel a szemöldököm, mosolyogva. -Nem is hangzik rosszul... -egy széles mosoly ült az arcomra, ennél a mondatnál.
-A Petrováknak ilyennek kell lenniük, mint én és te. Hát...itt-ott. -nevettem együtt vele.

- Olyan jó érzés, hogy végre valaki megérti azt, hogy mi a bajom ezzel - sóhajtottam megkönnyebbülten. - A legrosszabb pedig az, hogy mindenki feláldozná a saját életét azért, hogy Elena éljen. Akkor kérdem én, mi lesz velük? Egy cseppet sem törődnek önmagukkal és azzal, hogy túléljék? Én mondom ennek a bagázsnak a nagy része kissé bolond - csóváltam meg a fejem szinte szörnyülködve, de felcsillant a szemem, amikor Char arról kezdett beszélni, hogy majd ő mindent elintéz. - Csak óvatosan. Ha Klaus visszajön, akkor nem lesz kegyelem. Ha pedig rájön, hogy Elena életben van, kétszer olyan dühös lesz.
- Igen, úgy látszik megvan köztük és a Petrovák között a kémia. Ha kiveted rájuk a hálódat, maradandó élményben lesz részed - azt már nem akartam hozzátenni, hogy csak vigyázva kezdjen velük.
- Én is így gondolom. Rajtunk legalább látszik, hogy "rokonok" vagyunk - mosolyogtam továbbra is.

-Azokat értem meg, akik normálisak. -mosolyogtam. -Nem tudom, hogy mi lett ebből a mai világból. -ráztam a fejem, értetlenül. -Nem gondolkodnak, csak mennek a hülye fejük után. Egy biztos, én nem menteném meg Elenát, semmi pénzért. -csóváltam a fejem, komoly arccal.
-Na, csak azt adja az ég, hogy visszajöjjön! Úgy húzok el ebből a városból, hogy az nem semmi... Amúgy meg, Elenának halottnak kéne lenni, szóval jobb, ha nem kelt feltűnést Klausnál. -a legjobban Elena járná meg és az engem úgysem zavarna, legalább nem velem lenne a gond. -Maradandó élmény? -kérdeztem kacsingatva. -Majd ezt még meglátjuk... -mosolyogtam én is.
-Hát igen. Mi legalább egyezünk valamiben, de Elena olyan, mintha egy másik bolygóról jött volna. Semmi Petrovás jelleme sincs, jó...kivéve a kinézetét, de azt is nekem köszönheti. -nevettem egy kicsit.